ISMERETTERJESZTŐ FÜZETEK

Ismeretterjesztő sorozatunkkal azt a célt tűztük magunk elé, hogy az eddig magyarul még meg nem jelent Mozaik-képregényekhez kapcsolódóan sok-sok háttérinformációt osszunk meg veletek. Bemutatjuk az adott sorozat borítóit, bőséges válogatást adunk olyan érdekességekből, amelyeket inkább csak a MosaPedia szorgos kutatói ismerhetnek. (A MosaPedia a Mozaik-rajongók folyamatosan növekvő internetes adatbázisa, egy online lexikon). Ezen túlmenően is igyekszünk minél több érdekességet feltárni és publikálni az egyes Mozaik-sorozatokkal és számokkal kapcsolatban. Mivel ezek az újságok hivatalosan nem jelentek meg magyarul, minden számhoz egy rövid tartalmi összefoglalót is adunk. (Persze tudjuk, hogy ezeknek az újságoknak digitális formában elérhetőek magyar fordításai, sőt, hellyel-közzel nyomtatott változatokkal is találkozni lehet a feketepiacon.)

 

1. AMERIKA SOROZAT - A befejezetlen sorozat utolsó 3 része


 

A Mozaik ismeretterjesztő füzetek első számában (amely egyébként a 3-as számú klubkiadványunk is egyben, hogy egy kicsit összezavarjuk, aki nem figyel), az Amerika sorozat három utolsó számáról közöl érdekességeket. Azért ezekről, mert annak idején a hivatalos magyar kiadás megszűnése miatt ezek már nem jelenhettek meg magyarul. Így most a rövid összefoglalókból meg lehet tudni, hogy ért véget a szövevényes történet, amelynek középpontjában a világ legnagyobb gyémántja állt, s hogy hogyan boldogultak az Abrafaxok az 1930-as évek Amerikájában. 

 

 

A II. JAPÁN SOROZAT - Szamurájos történet a Meidzsi-korszakban


 

Sorozatunk e számában az Abrafaxok Japánban játszódó második kalandjához kapcsolódóan nyújtunk át rengeteg információt: kultúrtörténeti érdekességeket, képkocka-jegyzeteket, MosaPedia-anyagokat, s még sok minden mást. A füzetből megtudhatjátok, hogy miért ez a kaland a Mozaik újság történetileg egyik leghitelesebb sorozata, megismerkedhettek egy 3D könyvvel, egy különleges pizzásdobozzal és még rengeteg apró érdekességgel, amitől biztosan élvezetesebb lesz a történet olvasása…! Reméljük, ez a különlegesen összeválogatott tartalom megnyeri a rajongók tetszését, s esetleg olyan új olvasóknak is kedvet csinál az Abrafaxok kalandjainak megismeréséhez, akik eddig nem találkoztak velük. Az extra méretű, 60 oldalas kiadvány ideális a karácsonyi kandalló melletti bekuckózó olvasgatáshoz!

 


 

Ha rendelni szeretnél valamelyik kiadványból, nem kell mást tenned, mint írnod a mozaiklubkukacgmail.com címre, megadva a kiadvány címét és a darabszámot. Válaszunkban megírjuk neked, mennyit és milyen módon kell fizetned, illetve hogy milyen módon kaphatod kézbe az újságot. Mivel csak korlátozott számú példány áll rendelkezésünkre valamennyi kiadványunkból, így garantálni nem tudjuk, hogy teljesítjük kérésed, de azonnal értesítünk, ha egy esetleges újranyomás után az adott kiadvány újból elérhető!